szerda, október 21, 2015
Hajonaploba.......
William Blake a Proverbs of Hell-ben írja, “Sooner
strangle an infant in its cradle than nurse unacted desires.” Minden
gyerek tudja mit akar, mit nem, mi érdekli, mi nem. Szomorú látvány,
amikor egy felnőtt, egy szülő, egy tanár megmondja a gyereknek, hogy
mire figyeljen, ahelyett, hogy észrevenné és tisztelné, hogy a gyerek
mire figyel spontán és önfeledten.
..............................
ANDRÁS: A kérdésed magja a vágy. Mindent ami él meghatározza, jellemzi az, hogy mit akar, mire vágyik. A svábbogár például a fény forrásától ellenkező irányba mozog, a sötétet szereti; a penész spórák a hőmérsékleti gradienst követik mozgásaikban, arra mennek ahol melegebb van. William Blake a Proverbs of Hell-ben írja, “Sooner strangle an infant in its cradle than nurse unacted desires.” Minden gyerek tudja mit akar, mit nem, mi érdekli, mi nem. Szomorú látvány, amikor egy felnőtt, egy szülő, egy tanár megmondja a gyereknek, hogy mire figyeljen, ahelyett, hogy észrevenné és tisztelné, hogy a gyerek mire figyel spontán és önfeledten.
Én a vágyaim vagyok, a vágyaim alanya, nem mások vágyainak a tárgya. Én ezt kívánom, nem azt amit mások kívánják, hogy kívánjak. A nevelést sokan úgy értelmezik, hogy meg kell tanítani a gyereket, hogy akárki is ő, az senkit sem érdekli, viszont a fontos az, hogy neki egy jó gyereket kell alakítania. Később megkövetelik, hogy jó tanuló legyen, jó élettárs, jó szülő, jó munkás, jó páciens, jó barát, stb. Minden civilizált helyzet megkövetel egy bizonyos koreográfiát, szigorú tud lenni az etikett, vannak szövegek amik elfogadhatók, vannak tabuk. Az élet színházzá válik, mindenki szerepet játszik, a szexből tornagyakorlatok lesznek és pornográf írók komponálják a szeretkezéseinket. Nem csoda így, hogy senkit sem érdekel, és én is elfelejtem, hogy ki vagyok amikor jelmez és smink nélkül, magamra maradok.
Elhisszük, hogy nem fontos az amit én akarok, az önző, azt felejtsem el, mert ami igazán fontos, az az, hogy teljesítsem a mások vágyát. Az aki felébred ebből a megbénító, kényszerzubbony-szerű hipnózisból, az megijeszti az alvajárókat, vadállatnak vélik a megszelidített háziállatok.
Günter Grass A bádogdob című regényében Oskar elhatározza, hogy nem nő föl, megáll három-éves korában, így áll ellen a társadalom követelményeinek. Nem engedelmeskedik. Én em akarok olyannak maradni amilyen a kezdetben voltam, persze, hogy változom, gyerekből ember lesz belőlem, megöregszem és meghalok. Ami fontos az a spontán őszinteség, amivel minden gyerek rendelkezik, ez az amit sohasem akarok elveszíteni. Abban a pillanatban amikor egy párkapcsolatban az egyik vagy másik fél elveszíti a bátorságát és már nem meri megmondani a másiknak a tutit, akkor válik minden unalmassá, megjósolhatóvá, megszűnnek a meglepetések, úgy teszünk mintha már ismernénk egymást.
Ha egy egysejtű organizmus tudja mit akar, több fényt, kevesebb nedvességet, több meleget, stb., akkor az ember is lehet elég bátor, hogy őszintén jelezze miből akar többet, miből kevesebbet, mi pont jó. Ez az őszinteség, ez a bátorság a depresszió ellenszere. Egy mars-lakónak aki nem tudja mi a depresszió, de szeretné megtapasztalni, ezt az egyenletet adnám: OPPRESSION + LACK-OF-EXPRESSION = DEPRESSION. Elnyomás, zsarnokság és ugyanakkor a kifejezés, kinyilvánítás hiánya, lehetetlensége, ez a helyzet deprimálja az embert. Ha egy kapcsolatért a szabadságommal fizetek, lehet, hogy nem éri meg. Ha engedelmes szolga kell, hogy legyek különben vége az életemnek, lehet, hogy nem éri meg.
2015. október 21.
forras: Feldmár Intézet
..............................
ANDRÁS: A kérdésed magja a vágy. Mindent ami él meghatározza, jellemzi az, hogy mit akar, mire vágyik. A svábbogár például a fény forrásától ellenkező irányba mozog, a sötétet szereti; a penész spórák a hőmérsékleti gradienst követik mozgásaikban, arra mennek ahol melegebb van. William Blake a Proverbs of Hell-ben írja, “Sooner strangle an infant in its cradle than nurse unacted desires.” Minden gyerek tudja mit akar, mit nem, mi érdekli, mi nem. Szomorú látvány, amikor egy felnőtt, egy szülő, egy tanár megmondja a gyereknek, hogy mire figyeljen, ahelyett, hogy észrevenné és tisztelné, hogy a gyerek mire figyel spontán és önfeledten.
Én a vágyaim vagyok, a vágyaim alanya, nem mások vágyainak a tárgya. Én ezt kívánom, nem azt amit mások kívánják, hogy kívánjak. A nevelést sokan úgy értelmezik, hogy meg kell tanítani a gyereket, hogy akárki is ő, az senkit sem érdekli, viszont a fontos az, hogy neki egy jó gyereket kell alakítania. Később megkövetelik, hogy jó tanuló legyen, jó élettárs, jó szülő, jó munkás, jó páciens, jó barát, stb. Minden civilizált helyzet megkövetel egy bizonyos koreográfiát, szigorú tud lenni az etikett, vannak szövegek amik elfogadhatók, vannak tabuk. Az élet színházzá válik, mindenki szerepet játszik, a szexből tornagyakorlatok lesznek és pornográf írók komponálják a szeretkezéseinket. Nem csoda így, hogy senkit sem érdekel, és én is elfelejtem, hogy ki vagyok amikor jelmez és smink nélkül, magamra maradok.
Elhisszük, hogy nem fontos az amit én akarok, az önző, azt felejtsem el, mert ami igazán fontos, az az, hogy teljesítsem a mások vágyát. Az aki felébred ebből a megbénító, kényszerzubbony-szerű hipnózisból, az megijeszti az alvajárókat, vadállatnak vélik a megszelidített háziállatok.
Günter Grass A bádogdob című regényében Oskar elhatározza, hogy nem nő föl, megáll három-éves korában, így áll ellen a társadalom követelményeinek. Nem engedelmeskedik. Én em akarok olyannak maradni amilyen a kezdetben voltam, persze, hogy változom, gyerekből ember lesz belőlem, megöregszem és meghalok. Ami fontos az a spontán őszinteség, amivel minden gyerek rendelkezik, ez az amit sohasem akarok elveszíteni. Abban a pillanatban amikor egy párkapcsolatban az egyik vagy másik fél elveszíti a bátorságát és már nem meri megmondani a másiknak a tutit, akkor válik minden unalmassá, megjósolhatóvá, megszűnnek a meglepetések, úgy teszünk mintha már ismernénk egymást.
Ha egy egysejtű organizmus tudja mit akar, több fényt, kevesebb nedvességet, több meleget, stb., akkor az ember is lehet elég bátor, hogy őszintén jelezze miből akar többet, miből kevesebbet, mi pont jó. Ez az őszinteség, ez a bátorság a depresszió ellenszere. Egy mars-lakónak aki nem tudja mi a depresszió, de szeretné megtapasztalni, ezt az egyenletet adnám: OPPRESSION + LACK-OF-EXPRESSION = DEPRESSION. Elnyomás, zsarnokság és ugyanakkor a kifejezés, kinyilvánítás hiánya, lehetetlensége, ez a helyzet deprimálja az embert. Ha egy kapcsolatért a szabadságommal fizetek, lehet, hogy nem éri meg. Ha engedelmes szolga kell, hogy legyek különben vége az életemnek, lehet, hogy nem éri meg.
2015. október 21.
forras: Feldmár Intézet
