szombat, május 14, 2016
Kahlil Gibran
Helytelen azt hinnünk, hogy a szerelem hosszas együttlét és kitartó
udvarlás gyümölcse. A szerelem a szellemi-lelki rokonság gyermeke, s ha
egyetlen pillanat nem hozza létre ezt az összetartozást, hosszú évek
alatt sem születik meg soha.
A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé.
Szabad akkor leszel valóban, ha napjaid nem gond nélkül valók, sem éjszakáid nem szükség és bánat nélküliek, hanem ha mindezek befonják életedet, és te mégis, mezítelenül és kötelékek nélkül fölébük emelkedel.
Legyetek olyanok, mint két oszlop, amely ugyanazt a tetőt tartja, de ne kezdjétek birtokolni egymást: hagyjátok meg a másik függetlenségét. Ugyanazt a tetőt támasszátok - ez a tető pedig a szeretet.
A méh számára a virág az élet forrása, és a virág számára a méh a szeretet követe, és mindkettőjük számára, méhnek és virágnak egyaránt, örömöt adni és kapni egyszerre szükség és boldogság.
Akkor egy öreg ember, egy vendégfogadós szólalt meg: Beszélj nekünk az Evésről és Ivásról.
És ő azt mondá:
Vajha élhetnétek a föld illatából, s miként a légi növények, fénnyel táplálkozhatnátok.
De mivel ölnötök kell, hogy ehessetek, s szomjotok oltására az újszülöttet anyja tejétől meg kell rabolnotok, legyen hát ez kegyes cselekedet.
Legyen asztalotok oltárrá, melyen az erdő, mező tisztái és ártatlanjai áldozattá lesznek azért, ami az emberben még tisztább és ártatlanabb.
Mikor megöltök egy állatot, szívetekben mondjátok neki:
- Ugyanaz a hatalom, mely téged lesújt, lesújt engem is; az én sorsom is elvégeztetik.
- Mert a törvény, mely téged az én kezemre adott, engem egy hatalmasabb kézre fog adni.
- A te véred és az én vérem a nedv, amely a mennyország fáját táplálja.
És mikor fogatokkal egy alma húsát szakítjátok fel, mondjátok szívetekben:
- Magvaid testemben élni fognak,
- És holnapod bimbója szívemben fog kinyílni,
- És a te illatod lesz az én lehelletem,
- És együtt örvendezünk majd a múló időben.
És ősszel, amikor szőlőskertjeitekben a prés alá szüretelitek a fürtöket, mondjátok szívetekben:
- Én magam is szőlőskert vagyok, s gyümölcsöm a prés alá gyűjtetik.
- És mint az új bor, örök hordóba töltetem.
És télen, amikor borotokat kancsóba töltitek, minden pohárért szóljon egy dal szívetekben;
És szóljon egy dal az őszi napok emlékéért, a szőlőskertért és a szőlőprésért is.
A Proféta
A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé.
Szabad akkor leszel valóban, ha napjaid nem gond nélkül valók, sem éjszakáid nem szükség és bánat nélküliek, hanem ha mindezek befonják életedet, és te mégis, mezítelenül és kötelékek nélkül fölébük emelkedel.
Legyetek olyanok, mint két oszlop, amely ugyanazt a tetőt tartja, de ne kezdjétek birtokolni egymást: hagyjátok meg a másik függetlenségét. Ugyanazt a tetőt támasszátok - ez a tető pedig a szeretet.
A méh számára a virág az élet forrása, és a virág számára a méh a szeretet követe, és mindkettőjük számára, méhnek és virágnak egyaránt, örömöt adni és kapni egyszerre szükség és boldogság.
Akkor egy öreg ember, egy vendégfogadós szólalt meg: Beszélj nekünk az Evésről és Ivásról.
És ő azt mondá:
Vajha élhetnétek a föld illatából, s miként a légi növények, fénnyel táplálkozhatnátok.
De mivel ölnötök kell, hogy ehessetek, s szomjotok oltására az újszülöttet anyja tejétől meg kell rabolnotok, legyen hát ez kegyes cselekedet.
Legyen asztalotok oltárrá, melyen az erdő, mező tisztái és ártatlanjai áldozattá lesznek azért, ami az emberben még tisztább és ártatlanabb.
Mikor megöltök egy állatot, szívetekben mondjátok neki:
- Ugyanaz a hatalom, mely téged lesújt, lesújt engem is; az én sorsom is elvégeztetik.
- Mert a törvény, mely téged az én kezemre adott, engem egy hatalmasabb kézre fog adni.
- A te véred és az én vérem a nedv, amely a mennyország fáját táplálja.
És mikor fogatokkal egy alma húsát szakítjátok fel, mondjátok szívetekben:
- Magvaid testemben élni fognak,
- És holnapod bimbója szívemben fog kinyílni,
- És a te illatod lesz az én lehelletem,
- És együtt örvendezünk majd a múló időben.
És ősszel, amikor szőlőskertjeitekben a prés alá szüretelitek a fürtöket, mondjátok szívetekben:
- Én magam is szőlőskert vagyok, s gyümölcsöm a prés alá gyűjtetik.
- És mint az új bor, örök hordóba töltetem.
És télen, amikor borotokat kancsóba töltitek, minden pohárért szóljon egy dal szívetekben;
És szóljon egy dal az őszi napok emlékéért, a szőlőskertért és a szőlőprésért is.
A Proféta
